VII.fejezet

Nagyjából pirkadat előtt sikerült elaludnom fél órával,de az "édes" álom nem tartott sokáig,mert a szüleim suttogását hallottam meg.Igen,nem vagyok jó alvó.
-Gyere Asha hagyjuk a kölyköket aludni...--suttogta apu majd éreztem hogy anyu óvatosan felkel mellőlem legnagyobb bánatomra.Most már csak benne tudtam igazán megbízni,és ő volt az egyetlen aki bennem megbízott.A tegnap esti után az apuba vetett bizalmam egy az egyben szertefoszlott,szóval gyakorlatilag egyedül maradtam.Hallottam ahogy anyu sóhajt.
-Nem is tudom Syrus,nem szívesen hagyom egyedül őket a..-itt elcsuklott a hangja,de néhány pillanat múlva folytatta.-A tegnapi után...főleg nem Lidércfényt-mondta.
-Igazad van-sóhajtott apu,de a folytatástól egy percig lélegezni is elfelejtettem-A végén még csinál valamit a fiúkkal-mondta neheztelve.Azt hittem nem hallok jól.Még mindig azt hiszi hogy én tettem?!De hát még Ében és Gyémánt is-akármilyen meglepő-mellettem "tanúskodtak".Mi kell még neki,hívjuk ide a pápát?!De még az sem használna,mert apunak Revin a "kis kedvence" és amit ő mondd az úgy is van...még ha olyan baromság is mint hogy "holnaptól csak angolnát fogunk enni kék leanderrel meghintve".Higgyétek el,apu azt is megtenné.És rám mindig is egy kicsit csalódottan nézett.
-MI?!-kiáltott fel anyu,aztán halkabbra vette a hangját-Honnan az ördögből veszed hogy bármit is csinálna a fiúkkal?-kérdezte.
-Drágám,nem akarlak elkeseríteni,de a tegnapi...hogy is mondjam..."incidens" után nem gondolom hogy a fiúkat itt kéne vele hagyni-mondta.Egyre nehezebb volt már alvást színlelni,legszívesebben sírva elrohantam volna.
-Syrus,ezt te sem gondolhatod komolyan.Te is tudod hogy..-
-Lásd be Asha,ha egy kicsit tisztán látnád a dolgot egyet értenél,de te folyton Lidércet véded.-mondta apu.
-Te meg folyton Revint véded!-vágott vissza erélyesen,mire apu nem szólt semmit.
-De hát..-kezdte volna,de anyu félbeszakította.
-Nem!Elég volt,gyere!-morogta majd kisétáltak a barlangból.Miután elmentek sóhajtottam,majd felálltam.Végre egy kicsit egyedül..leszámítva a fiúkat,akik egy kupacban aludtak 5 méterrel odébb.Tettem egy kört a barlangban,majd visszafeküdtem és próbáltam elaludni,de nem ment.Folyamatosan anyuék beszélgetése járt a fejemben.Végül két óra múlva reménytelennek tűnt,és a többiek is kezdtek felébredni.Csak sóhajtottam,majd egy nagyobb szikla mögé sétáltam,arra a helyre ahol tegnap még Ametiszt próbált lelket önteni belém.Az emlék hatására sírva fakadtam.A fejemet a mancsomra hajtottam,és betakartam magam a szárnyaimmal.Néhány perc múlva éreztem hogy valaki megbökdösi a hátam.Hülyeség,de félig arra számítottam hogy Ametiszt az,és ez az egész csak egy szörnyű rém álom.Felnéztem,és legnagyobb csalódásomra Gyémánt és Ében állt előttem.
-Most nem vagyok gúnyolódós kedvemben,úgyhogy ha csak ezért jöttetek akkor már mehettek is-sóhajtottam,majd visszatettem a fejem a mancsaimra.
-M-mi...mi csak...-kezdte bizonytalanul Ében,és mindketten kényelmetlenül fészkelődtek.
-Cs-csak...bocsánatot akarunk kérni-vette át a szót Gyémánt-M-mindenért...amit eddig csináltunk.Csak azért tettük mert Revin a barátunk volt,és jó mókának találtuk...hát tévedtünk-mindketten rám néztek,én meg csak döbbenten pislogtam.Mi lett a testvéreimmel?!Aztán rájöttem hogy meg is kéne szólalnom.
-Jó,megbocsátok...végülis testvérek vagyunk..-mondtam egy halvány mosollyal.
-TÉNYLEG?!Köszi-mondták egyszerre.
-De ne számítsatok rá hogy rögtön a nyakatokba ugrok-figyelmeztettem őket.
-Tudjuk,teljesen jogosan vagy bizalmatlan-bólintott Ében.
-Ja,és...anyuék elmesélték hogy..mi történt,...-mondta halkan Gyémánt.
-És?-kérdeztem érzékeltetve hogy várom a folytatást.
-És...nos,Revin..hát...semmit nem kapott...apu azt bizonygatta hogy te voltál,anyu viszont téged védett,így végül mivel nem tudtak dönteni elvetették az ügyet..-fejezte be Ében.
-MII?!-kiáltottam fel olyan élesen hogy a másik kettő befogta a fülét.
-Ez nem igazság!Revin mindig mindent megúszik!EZ NEM FAIR!-tomboltam.
-Nyugi,mindenki ezt gondolta...de tudod,apu a vezért legjobb barátja..-próbált nyugtatni Ében.Egy kicsit lenyugodtam,majd kicsit könnyezni kezdtem.
-És...ezen kívül-szólalt meg Gyémánt.-T-tisztes búcsút veszünk Ametiszttől,a...a Szentjános-tisztáson.-mondta óvatosan.Belegondolva hogy Ametisztet végleg elengedjem belesajdult a szívem.Tudom,az lenne a helyes,de nem megy..még nem.
-É-én..n-nem megyek..nem bírnám ki-szipogtam.
-Megértem Lidérc...de sajnos nekünk muszáj mennünk....Tudod,apu félt minket..még mindig azt hiszi hogy...tudod-mondta Ében.Csak bólintottam,és halkan zokogtam.Ekkor a legnagyobb meglepetésemre,a fiúk is könnyezni kezdtek,majd...MEGÖLELTEK!Nem hiszem el!Kicsit váratlan volt,de jól esett
                       

                                   Még aznap este...

Még mindig ott feküdtem ahol a fiúkkal beszélgettem.A telihold bevilágított a bejáraton.Egyedül voltam,egy árva lélek nem volt itt,mindenki a Szentjános-tisztáson volt.Így legalább nyugodtan kisírhattam magam.

-Ametiszt..miért hagytál itt?Annyira h-....hiányzol-szipogtam,majd lépéseket hallottam,és árnyakat láttam meg a mögöttem lévő falon.Kimerészkedtem a szikla mögül,és nagyon megijedtem...