II.fejezet

                                                

                                      2 Hónappal később...

A testvéreim ugyanúgy utálnak,mint mikor kikeltem a tojásból,de már csatlakozott hozzájuk az egész csapat.Kivéve anyut,aput és Ametisztet akivel közelebb már nem is kerülhettünk volna egymáshoz.Ő volt az egyetlen támaszom -jó,tudom a szüleim is ott voltak,de ők más tészta- és a legjobb barátom a nővérem szerepében.Éppen a tó mellett játszottuk a legkedvesebb játékunkat:A fogócskát.A felnőttek a tó másik végén halásztak,hallótávolságon kívül-ugye milyen felelősségteljesek?-.
-Oké...én...kezdek...kicsit...elfáradni-lihegte Ametiszt a 20.kör után.Nekem nem voltak ilyen problémáim,én voltam a legelevenebb kölyök a csapatban.
-Ne máár...még alig játszottunk úúgy...-fejben kezdtem számolni-másfél órát-mondtam sóhajtva.
-Igen,de VELED,és te vagy a leggyorsabb-ezután szó nélkül eldőlt a fűben-És én fáradt vagyoooooook-nyafogott.
-Oké,pihen...-mielőtt kimondhattam volna magam mögül egy kiáltást hallottam.És nem ígért sok jót.
-FÚRIA A VÍZBEEN!-hangzott a "vezényszó",majd hirtelen belelöktek a tóba.Gondolom kitalálhattátok,hogy ki voltak azok:Revin,Gyémánt és Ében.
Igazából a kis pancsival csak egy baj volt,mégpedig az hogy NEM TUDOK ÚSZNI!Igen,ciki de ez az igazság.És így már érthető hogy nagyon pánikoltam.
-SEGÍTSÉG!-kiáltottam,majd elmerültem.Próbáltam kapálózni a lábaimmal,de ez aligha jött össze.Már kezdett elfogyni a levegőm,és vele együtt a remény is,mikor egy kis fekete alak úszott felé,majd a mancsomat megragadva kihúzott a partra.Néhány percig csak köhögtem,közben.
-Ó Thor,jól vagy?!-Ametiszt megrázta magát,majd elém lépett és megszaglászott.Akartam volna válaszolni,de ahogy nyitottam a számat ismét köhögni kezdtem.Mikor a tüdőm vízmentes volt, ránéztem.
-I-igen...köszönöm-dadogtam még mindig sokkolva attól,hogy majdnem vízbe fojtottak a saját testvéreim.Hirtelen nevetést hallottam,és hátranéztem.A testvéreim nevetek,velük pedig az egész fióka csapat.A felnőttek pedig ezt észre sem vették-Ismétlem,ugye milyen felelősségteljesek?-
-Jó kis úszólecke volt,bár a tanítvány elég béna-szólalt meg Revin.
-És kár hogy Ametiszt elrontotta a leckénket-kacarászott Gyémánt.Csak lehajtottam a fejem,és próbáltam visszanyelni a könnyeim.A három fióka sarkon fordult,és elindult kitudja hova,a többiek pedig szétszéledtek,még mindig rajtam kacarászva.Ametisztnek itt lett elege,szinte szikrázó szemekkel indult volna a három fióka után,de a farkánál fogva visszahúztam.
-Hagyd...nem éri meg.-sóhajtottam búsan ahogy egy könnycsepp legördült az arcomon.Ametiszt felém fordult még mindig szikrázó szemekkel.
-Nem éri meg?!Lidérc,ezek majdnem megöltek,és folyton megaláznak,de erre te csak annyit mondasz hogy nem éri meg?!-fújtatott.Megszeppenve néztem rá,majd felálltam és hátráltam egy lépést,majdnem beleesve a tóba.Szabályosan féltem tőle.Most már ő is kezdi?Ugye nem?Ő az egyetlen aki szeret engem!Mikor észrevette magát,rám nézett,de már nem szikrázó,sokkal inkább bűnbánat és aggodalom tükröződött a szemeiben.
-S-sajnálom,én csak....aggódom érted,és nem akarom hogy bajod essen-motyogta.Mikor ezeket a szavakat meghallottam tágra nyíltak a szemeim.Nem szóltam semmit,csak odaléptem hozzá és megöleltem.
-Köszönöm mondtam hirtelen,mire rám nézett.
-Mit is?-kérdezte mire csak elmosolyodtam.
-Azt hogy törődsz velem-megnyaltam az arcát,mire csak elmosolyodott aztán egyikünk sem szólt semmit csak öleltük egymást.