V.fejezet

-Oké,mi a terv?-kérdezte Ametiszt.A tónál voltunk egy vastagtörzsű fa mögött.Revinek a tóban játszottak.Itt az alkalom.
-Amit megbeszéltünk.Csak kövess-mondtam neki,majd elindultam a fiúk felé,Ametiszt néhány lépéssel mögöttem volt.Amint megláttak minket,máris kezdték a gúnyolódást.Ja,és persze Liya is ott volt,így még jobb lesz.
-Heló,szeretnél még egy úszóleckét?Úgyis olyan béna vagy,rád fér a gyakorlás!-mondta Revin,de nem reagáltam semmit.
-Nem,csak annyit szeretnék hogy...-itt elhallgattam,majd tettetett pánikkal felkiáltottunk Ametiszttel.
-VIGYÁZZ!FORKATLAN!!-Revin Gyémánt és Ében amint ezt meghallották,pánikolva kirohantak a vízből,és felmásztak egy magas fára.Ametiszttel hangosan nevettünk a három idiótán.
-Hé!M-most meg mi olyan vicces?-kérdezte Revin.Letöröltem a könnyeim,majd nagy nehezen abbahagyva a nevetést felnéztem rájuk.
-Csak az,hogy forkatlanok nem élnek tavakban.Főleg nem ebben-kuncogtam,Ametiszt és Liya bólintottak.
-Most már látom,hogy mennyire gyáva is vagy...és egy idióta-nevetett Liya,majd kacarászva elrepült.Revin elpirult,de hogy a dühtől,vagy zavarában azt nehéz volt megmondani.
-Tee...álnok kígyó!Hogy merészelted?-kiáltott fel,majd rám vetette magát,és karmolni kezdett.Megharapta a fülem,ami vérezni kezdett.
-Aú!-jajdultam fel,mikor még egyszer megharapott pontosan ugyanott.Próbáltam leszedni magamról,de egyre jobban karmolt,és már harapott is.Nagyon éles fogai vannak!Ekkor már én se hagytam magam,én is támadni kezdtem,szerencsére nekem a karmaim voltak élesebbek az övénél.
-ELÉG!ABBAHAGYNI!-üvöltött Ametiszt,mikor Revin kis híján elharapta a torkom,de Ametiszt hangjától egy pillanatra leállt.Még mielőtt újra lecsaphatott volna,megharaptam a nyakát,és ledobtam magamról.
-Hagyj békén!Megérdemelted!-sziszegtem,majd ahogy feltápászkodtam,Ametiszt odarohant hozzám.
-Szent ég,jól vagy?Nagyon megsérültél?-kérdezgetett aggódva,mire csak bólitottam.
-Igen...csak menjünk- Ametiszt bólintott,majd kicsitt távolabb állva elindult.Már épp fordultam volna meg,mikor Revin talpra ugrott,és gyilkos szemekkel nézett rám!.
-Még nem végeztünk!Ezt meg fogod keserülni!-majd kitátotta a száját,és tudtam mi következik.
-Revin,gondold ezt át!.mondtam,de mintha meg sem hallotta volna-REVIN!-kiáltottam fel,mikor már hallottam a lövés előtti hangot.Ametiszt nem tétovázott,futni kezdett felém.
-Ametiszt!Maradj ott!-kiáltottam rá.Összeszorítottam a szemem,nem akartam látni ami most következik.És csak remélni mertem hogy Ametiszt hallgat rám.Hallottam a becsapódást,de nem éreztem semmit...és megijedtem.Jaj Ametiszt,ugye nem..?Néhány pillanatig minden elcsendesedett,majd kinyitottam a szemeim,de nem akartam elhinni amit látok.
-Ametiszt-suttogtam erőtlenül,majd éreztem hogy egy könnycsepp legördül az arcomon,majd egyre sűrűbben követte a többi is.Lehajoltam hozzá,mire résnyire nyitotta a szemét,és erőtlenül köhögött.
-M-miért..csináltad?-kérdeztem sírva.
-M-mert......e-ez..a....a...d-...dol...gom.....m-meg....védeni...a -h-hugi..cámat-suttogta erőtlen,rekedt hangon.Hirtelen kitört belőlem a zokogás.Eszméletlen bűntudatot éreztem.Minden az én hibám..ha..ha nem találtam volna ki ezt az idióta tervet.Jobb lenne ha én feküdnék itt...
-Szeretlek...ezt s-soha n-ne felejtsd...el-suttogta utolsó leheletével,majd becsukta a szemeit,majd a feje visszahanyatlott a földre.
-Ne..Ametiszt..kérlek,tartsd ki...nélküled...nélküled nem érek semmit-zokogtam.Ekkor esett le,hogy Revin ott áll mögöttem.Hátrafordultam a sokkolt arcú fiókához,majd gyilkos szemekkel néztem rá.
-Te..!!!-hörögtem mint egy vadállat,és vicsorogva megindultam felé.Eléggé ijesztő lehettem,mert tágra nyílt szemekkel hátrálni kezdett.-MEGÖLTED!!Megölted a SAJÁT húgodat,és ne gyere azzal hogy véletlen volt.Ha nem őt találod el akkor engem,és erre SEMMILYEN mentség nincs,ÉRTED?!ordítottam teljesen kikelve magamból,de továbbra is erősen könnyezve.
-É...én s-nem hagytam hogy végig mondja,nem akartam hallani.
-SAJNÁLOD?!!!!ELŐBB GONDOLKOZNOD KELLETT VOLNA AZZAL A MOGYORÓMÉRETŰ AGYADDAL!!!A sajnálatod semmit nem ér,nem fogja őt vissza hozni!Nincs szükségem a sajnálatodra!Az én szememben csak egy gyilkos vagy,érted?!EGY GYILKOS!-valami eltört bennem-még jobban- és zokogni kezdtem.
-Gratulálok...tönkre tetted az életetem!Ezt akartad?Hát sikerült,büszke lehetsz magadra-vicsorogtam.-MOST PEDIG TAKARODJ!!-ordítottam fel.Mikor láttam hogy csak sokkolva áll ott,sarkon fordultam,és zihálva lehajtottam a fejem-Csak...hagyj magamra...kérlek!-mondtam.Lépéseket hallottam,és tudtam hogy elment.Hangosan zokogva odamentem Ametiszthez.A mellkasán egy hatalmas vére seb tátongott,borzalmas látvány volt így látni.És csak arra tudtam gondolni hogy ez az én hibám.Lefeküdtem mellé,és hozzábújtam.Egyszerűen csak nem bírtam itt hagyni.Közben szakadni kezdett az eső,mintha Odin is Ametisztet siratná.Nem hiszem el hogy ez megtörtént,a legnagyobb félelmem beigazolódott:végleg magamra maradtam.És ez fájt.Fájt,hogy már soha nem hallhatom Ametiszt számomra olyan szép hangját,és már sohasem nézhetek lila szemeimre,ami minden szomorúságomra gyógyír volt.Ezek és hasonló gondolatok kergetőztek a fejemben,de én csak feküdtem Ametiszt mellett,és zokogtam.

                                             ----------------------------------------------------------
Ééés most jön az hogy vasvillával nyomultok az ajtómban ^^"